Népzene, néptánc
Linkek a témában:
Kalandozó Komédium - Történelmi játszótér
Elmúlt századok hangulatát idéző (utazó) játszótereinkkel újratanítjuk játszani a család minden tagját.
Élő történelemóra
Honfoglalás kori bemutató rendezvényekre Élő történelemóra tanintézetekbe
Legendák és Mesék Földje
Elsősorban a magyar népmesékre, mondavilágra épülő interaktív játékpark, mesés látványelemekkel. Játékos formában végigélhetjük, és hősök lehetünk a középkor mesevilágában. Ügyességi, logikai játékok, állat simogató, kézműveskedés, arcfestés várnak a látogatókra. Törekedtünk arra, hogy több olyan tevékenység legyen, melyben gyermek-szülő együtt játszhat
Joós Tamás, megzenésített versek
, rendhagyó irodalomórák - Cinke Singer's együttes műsora - Zenés játszóház óvodásoknak és iskolásoknak. - Válogatás a kamaszokról szóló versekből, dalokból.
Beke Csaba - rendhagyó irodalom óra
A magyar reneszánsz bemutatása lanttal ,kobozzal, tekerőlanttal - gyermekműsor iskolásoknak
Animációs foglalkozás
A Magyar Rajzfilm Stúdió szívesen részt vesz különböző rendezvényeken, ahol animációs foglalkozásokat tartanak. A résztvevők megismerkedhetnek a sztroboszkóppal (Csodadob), a rajzfilmkészítés ősével. Mozgó jeleneteket készítenek, a Csodadob segítségével életre kelnek a figurák!
További információ a http://www.magyarrajzfilm.hu/rendezvenyek.html oldalon! Tel.: 06-1/250-1355.
Karikás ostor, íjászat, nunchaku...
Rendelhető gyerekprogramok rendezvényre.
Több mozgásforma, játék, sport kipróbálható. A lista folyamatosan bővül.